2020. október 19., hétfő

Followers - avagy pro-kontra social media

 Followers - Követők

Ismét elérkeztem egy dorama ismertetővel. Nem szponzorált tartalom, de bevallom, a Netflix egészen megváltoztatta az életem. Jó, nyilván viccelek, de nagyon jó kis tartalmakat találtam rajta (sajnos kevés a japán, remélem, ezen fognak dolgozni). Mivel nagy dorama-fan vagyok, nyilván rögtön megnéztem, hogy miket találok ott, és hát így akadtam a Followers-re. A színészek közösségi oldalain láttam anno klipeket meg előzetest róla, de már egészen el is felejtettem. Aztán rávetettem magam az első részre, és annyira lenyűgözött, hogy konkrétan kétszer egymás után néztem végig, két egymást követő héten. Tetszett, mit ne mondjak. Kezdem néha azt érezni magamon, hogy elfogult vagyok, meg nem is értek annyira a filmiparhoz, mert mindig mindent csak dicsérek, és felületesen nézem, de hát ha egyszer ismertetőt írok róla, akkor nem egy doktori disszertációt kell produkálnom, hanem pont felszínesen bemutatni, hogy az ember kedvet is kapjon hozzá, de ne lőjek le túl sok poént sem. Szóval, vágjunk bele!

Adatok:

Sugárzás ideje: 2020. február 27.
Epizódok száma: 9 rész
Rendező: Ninagawa Mika
Csatorna: Netflix

Történet:

Hyakuta Natsume egy 21 éves fiatal lány, akinek minden álma, hogy színésznő legyen. Egy ügynökségnél dolgozik, de egyelőre nem érte el a karrierje a várt áttörést, így egyéb részmunkaidős állásokkal tartja el magát, miközben várja a sikert. Nara Limi lassan a 40-hez közelít, híres és elismert fényképész, aki a legkülönfélébb sztárokkal dolgozik együtt, sőt még az Év Nője Díjat is bezsebeli. Persze az ő élete sem teljes, mindennél jobban vágyik egy babára. De hogy fonódik össze a két nő sorsa? Natsu egy reklámfotózásra ugrik be kisegítőnek, ahol az egyik technikus megalázó szavai hatására előtörnek az indulatai, és hát történetesen ki a fotós, aki épp lencsevégre kapja ezt? Bizony, Nara Limi. Az így született képek kikerülnek Limi instagram oldalára, Natsu pedig hamarosan több tízezer követővel büszkélkedhet. Egyre jobban ível fel a karrierje, magazinfotózások, divatbemutatók, reklámok, népszerű modellek osztják a posztjait, és hát ahogy az ilyenkor lenni szokott, Natsu nem szokott hozzá a hírnévhez, jönnek a nehézségek és baklövések, amikből ki kell keveredni. De a két társaság, akik a sorozat főszereplői, mind egy cipőben járnak, mindenkinek megvannak a maga kis problémái, és a sorozat végére ezeket kell rendbe hozni.

Vélemény:

Nem azt mondom, hogy életemben nem láttam még ilyen egyedi sorozatot, de voltak benne nagyon is érdekes csavarok és elemek, amiktől élvezhető volt. Sokféle karakter tűnt fel a sorozatban, és mindenkivel lehetett azonosulni bizonyos dolgokban. Színes egyéniségek, valós problémák, hiszen kit ne szippantana be a közösségi média, kinek ne venné el sokszor az önbecsülését, de ott a másik fele is, ki ne szenvedne attól, hogy nem találja a megfelelő párt az életében (aki nem, annak sok boldogságot!), hogy szeretne egy jó karriert de gyereket is (ez mondjuk a férfiaknak nem nagy cucc), meg úgy általában véve útkeresések és egyéb kalamajkák. Érdemes megnézni, mert egyszerre szórakoztató, esetenként megrázó, és elgondolkodtató. És akkor pár szót arról, hogy miért nem tudtam szó szerint levenni rólam a szemem. A rendezőnő maga is fotós, és a sorozat látványvilágán ez meglátszik. Egyszerűen gyönyörű volt. A színek, a fények, a díszlet, a ruhák, minden annyira vibráló és izgalmas volt, hogy már csak azért is megéri megnézni, hogy kiolvadjon az ember szeme a szépségtől.

Szereplők:

A fiatalok: Hyakuta Natsume - Ikeda Elaiza, Sunny - KOM_I, Nori - Yutaro
Igazi művészekkel van dolgunk. Egy színész, egy festő, és hát Nori-kun, akiről igazából nem tudjuk, mit csinál, de az extravagáns stílusával nem valószínű, hogy egy unalmas karakter. Nem tudni, honnan ismerik egymást, de elég közeli kapcsolat fűzi össze őket, és miközben mindenben igyekeznek támogatni egymást, nem kerülhetik el azt sem, hogy esetenként helyrerakják a másikat. Natsume egy álmodozó, aki csak szeretne színészkedni, de magával ragadja a hírnév, és egyre távolodik a kezdeti énjétől, de mégis erős jellem, aki végül nem adja fel az elveit. Sunny egy bohém, csupaszív lány, akinek a festésben sikerül megmutatnia érzéseit. Szenved ő plátói szerelemtől, alkotói válságtól, és mégis büszkén viseli a sorsát, és végül sikert is ér el, és hű tud maradni önmagához. Noriról tudunk a legkevesebbet, róla csak látszik, hogy koraérett, ő mozgatja kicsit a kapcsolatot és lelket önt a két lányba, amikor kell, mindezeket mély bölcsességekkel fűszerezve.

Az idősebbek: Nara Limi - Nakatani Miki, Yuruco - Kaneko Nobuaki, Eriko - Natsuki Mari, Akane - Itaya Yuka
A baráti társaság minden tagja egy sikeres, irigylésre méltó figura. Limi, a fényképész, menedzsere, Yuruco, Eriko, a sminkmágnás, Akane, a legígéretesebb sztárok menedzsere, egyszóval nem akármilyen csoportot látunk itt. De persze nekik is megvan a maguk baja. Próbálnak megfelelni a társadalom elvárásainak, de mindeközben a saját boldogságukat sem akarják feladni, azt pedig láthatjuk, hogy a kettő nem mindig keresztezi egymást. Limi egy igazi művészlélek, kissé hebehurgya, de ezért van ott Yuruco, aki mindent észben tart, és mint legjobb barát, lelki támaszt is nyújt. Eriko egészségügyi problémával küzd, ami az egész életére hatással van, Akanenak pedig borzasztó szerencséje van a férfiakkal. Néha nehéz eldönteni, hogy melyik társaságot bírtam jobban. De az tény, hogy ezzel a négyessel bármikor elmennék inni.

Szerencsére nem csak Netflixen elérhető a sorozat, úgyhogy ajánlom mindenkinek szeretettel. Köszönöm, hogy elolvastad az ismertetőt, gyere máskor is!

2020. május 17., vasárnap

Man'n Gannen no Futtobooru - Futball lázadás

Oe Kenzaburo - Futball-lázadás

Na, így kell ezt csinálni, félévente egy bejegyzés. Őszintén, sokszor megfordult már a fejemben, hogy megszüntetem a blogot, mondván, hogy közösség sem alakult ki (ezt nem is vártam el amúgy), én sem tudom kellőképp odaszentelni az időmet, de aztán belegondoltam, hogy a korábbi bejegyzéseket kár lenne kitörölni, max marad ez a félévente megjelenek dolog. Aztán most hátha a karantén alatt több időm lesz. Ez mondjuk jó vicc, mert péntekig, a szorgalmi időszak utolsó napjáig minden nap órákat tanultam, és a mostani bejegyzés is az egyik kötelező olvasmány ismertetője lesz, de azért annyi pozitívum van, hogy van időm végre doramázni, és most egész jól tartom az egy sorozat/hétvége dolgot (a mostanit leszámítva). De akkor már nem is szaporítanám tovább a szót, vágjunk bele.

Adatok:

Kiadás éve Japánban: 1967
Megjelenés Magyarországon: 1997 (magán) 2011 (Metropolis Media Group)
Oldalszám: 346
Címszavak: dráma, misztika, család, múlt és jelen, bűn és bűnhődés, konfliktus, bizarr

Történet:

A regény egy elég komplikált mű. A felszínen három főszereplője van. Mitsusaburo (későbbiekben Mitsu) aki egy közeli barátja bizarr és brutális öngyilkosságát próbálja feldolgozni. Felesége Natsuko, aki fogyatékkal született gyermekük sorsa miatt, és főleg azért, mert intézetbe adták a kicsit, alkoholizmusba menekül. Mitsu öccse pedig Takashi, aki Amerikából tér haza. Ennek pedig egy oka van; nyélbe akar ütni egy üzletet az ősi családi birtokon. Ezért hát a három szereplő felkerekedik, és útnak indul a Nedokoro-család szülőfalujába, egy shikokui kis településre (Shikoku Japán négy főszigete közül a legkisebb). Ezzel veszi kezdetét az egész regényt átható nosztalgia, a múlt feltárása, a jelen konfliktusai. Három évszám határozza meg a történetet, 1860, amikor is a testvérpár dédapja, és főleg annak öccse lázadást robbantott ki az akkori gazdag földesurak ellen, 1945, amikor is bátyjukat (a regényben csak S-ként hivatkoznak rá) kegyetlenül meggyilkolta egy csapat koreai, és a jelen, 1960. Különféle konfliktusok bonyolódnak, a legerősebb a Takashi és Mitsu közti feszültség, s mindeközben Takashi egyre jobban ássa bele magát a múltba, és magát a dédapa öccsének szerepébe képzelve, focicsapatot alapít a falu fiataljaiból, hogy velük játssza újra az 1860-as felkelést. Céljának a koreai származású szupermarketkirályt tűzi ki, aki egyre nagyobb vagyonra tett szert, és egyre inkább szorította ki a falu üzleteit. A múltra mindenki máshogy emlékszik, és rengeteg titok lappang, amelyek szép sorjában derülnek ki.

Vélemény:

Oe Kenzaburo és fia, Hikari
Valójában ezt a könyvet tavaly ilyenkor olvastam, és már akkor is mélyen benne voltam az egyetemi feladatokban, és nem volt időm jobban beleásni magam a műbe. Ehhez hozzátartozik az is, hogy könyvtárból kölcsönöztem ki, és az olvasási idő így korlátozott volt. De ebben a félévben felvettem egy irodalmi szemináriumot, ahol különböző megadott témák közül kellett választani, és azokhoz a témákhoz egy könyvről kellett beadandót írni. Én az öngyilkosság a japán irodalomban címet választottam, és ehhez jött a Futball-lázadás. És őszintén, mikor olvastam anno, nem teljesen jöttek át azok a dolgok, amiket miután jobban belevetettem magam, már lenyűgözőnek tartok. Ehhez vagy el kell olvasni, vagy tanulmányokat nézni róla, mert ha elmondanám, az spoiler lenne. De ahogy az emberi lelket ábrázolja, ahogy párhuzamba vonja a hagyományt és modernitást, ahogy a saját életét is itt-ott beleszövi (pl. az író maga is egy shikokui faluban nőtt fel, és az ő fia is fogyatékkal született), és amilyen nyomasztó és sötét tud lenni a regény néhány résznél, annyira jó a befejezés. Még a halált és öngyilkosságot is képes úgy ábrázolni, hogy nem gyászos, hanem egy már-már felszabadító dolog. Ezzel persze senkit nem bíztatok az öngyilkosságra! De mindenképp érdekes elolvasni, bár inkább erősebb idegzetűeknek ajánlom, mert mind kitekert szexualitásból, mind erőszakból bőven van a műben.

Szereplők:

Nedokoro Mitsusaburo
Bár ő az idősebb kettejük közül, mégis Mitsu tűnik alacsonyabb rendűnek Takashihoz képest. Öccse életerős, népszerű és mindig aktív személyiségével ellentétben Mitsu inkább magának való, mivel félszemű, ezért annyira nem is egy magabiztos jellem. Féltékenységet érezhetünk nála, és persze jogosan. De nem kell teljesen szánni az ő karakterét sem. Szeretné megérteni a körülötte zajló világot, de közben végig arra vágyik, hogy hagyják békén. Rengeteg komplexusa és félelme van, főleg a múlttal kapcsolatban, vagy akár a falut körülvevő erdő, de pont Takashinak köszönhetően egyre inkább tárulnak fel előtte a múlt rejtélyei, egyre több választ talál, a történet végén pedig kezébe veszi a sorsát.

Nedokoro Natsuko
Általában egy nő számára hatalmas törés, hogy ha az élet, ami a saját testében nevelkedett hónapokon keresztül, végül betegen jön a világra, ezért nem csoda, hogy Natsuko traumaként éli meg a szülést. Természetesen igenis az apán is nagy nyomot hagy, ez az író saját életén meg is látszódik. De a történetbeli apának megvan a saját pokla. Natsuko elveszítette az életbe vetett hitét, inkább csak sodródik az árral. Sajnos ahogy az irodalomban és filmekben megfigyelhetjük, ha nem kifejezetten nőről szól a történet, akkor nem túl építőek a női karakterek a történetekben, de ezt inkább jelen esetben annak tudom be, hogy a testvérpár családjának múltjáról van szó.

Nedokoro Takashi
Valahogy én mindig jobban vonzódom a Takashihoz hasonló karakterekhez, mint a Mitsu-félékhez. Messze nem egy makulátlan karakter. Mind a múltjában, mind a jelenében sötét foltok vannak, de épp ez teszi egy érdekes, egyedi karakterré. Viszont nagyon bonyolult jellem, az is biztos. Önsanyargatással próbálja jóvá tenni a korábbi bűneit, és még több bűnt követ el, mert vágyik a büntetésre. Egyszerre próbál menekülni az őt körülvevő erőszakból, de közben ő maga is erőszakot követ el. A múlt megszállottja, de közben szenved is tőle. Nagyon ellentmondásos személyisége van, de a végén mégis pozitív emlék marad meg róla, mert nem tudjuk nem szánni. Legalábbis én. Hármójuk közül Takashi volt a kedvencem annak ellenére, hogy mennyire taszító dolgokat tett.

Köszönöm, hogy elolvastad az ismertetőt, a következő már a könyv legyen! *kacsint* Talán a nyár folyamán a bezártságnak köszönhetően aktívabb leszek, de nem ígérgetek inkább, mert annak mindig rossz vége lett a blogon. Azért nézz körül, és látogass el máskor is!

2019. november 1., péntek

Perfect Crime - avagy a csavar a klisében

Perfect Crime

Sziasztok! Hogy vagytok? Jól vagytok? Na, akkor jó! Amúgy van még itt valaki? Tudom, szörnyű ember vagyok, hihetetlenül elhanyagoltam a blogot (és ez nem most kezdődött, tudom), de az a baj, hogy annyi fele áll a fejem, hogy az valami elképesztő. Most épp japán nyelvvizsgára készülök, meg amúgy az egyetemen is van annyi dolgom mint a szemét a pesti utcákon. De most már azért eléggé ideje volt hozni valamit. És mi mást hoznék, mint azt, amiből már így is rengeteg van? Igen, most is egy doramával készültem. Az oka egyszerű: szeretem a doramákat, és most nemrég kettőt is megnéztem. Ebből az egyik a Perfect Crime. A főszereplő színész instáján láttam, hogy folyton osztogatja meg belőle a videókat, és már akkor felkeltette az érdeklődésemet, de végül most szántam rá magamat arra, hogy megnézzem. És végre írok is valamiből! Lássunk is hozzá!

Adatok:

Sugárzás ideje: 2019. január 20 - március 24.
Epizódok száma: 10
Rendező: Furusawa Takeshi, Yusuke Taki
Mangaka: Ririo, Tsukishima Aya
Csatorna: TV Asahi
Zene: Band-maid - Bubble

Történet:

Maejima Kaori egy rendkívüli tehetséggel megáldott belső építész, megbízható munkaerő, szorgalmas, csinos, de van egy bökkenő. Viszonyt folytat a főnökével. Bár ők úgy hiszik, hogy kapcsolatukat titokban tudták tartani, mégis a kelleténél többen tudnak róla. Viszont azért az, hogy az újonnan New Yorkból áthelyezett Shinonome Haruto is tisztában van a dolgokkal, az mégiscsak furcsa egy kicsit, nemde? A rideg, kissé talán túlzottan flegma fiatalember maga is remek szakember, és mikor rögtön érkezése után Kaorival osztják be egy projektfeladatra, ezt be is bizonyítja. Idegesítően fellengzősen viselkedik, de gyenge pillanataiban felfedezhető rajta, hogy neki is vannak elvétve érzései. Elcsábítja Kaorit, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, és ráveszi, hogy szakítson a főnökével. Kaori engedelmes kiskutyaként teljesíti a parancsot, és átpártol Harutóhoz. Azonban semmi sem ilyen egyszerű, és a sorozat folyamán kiderül, hogy semmi sem történik véletlenül, és Haruto sem egy félisten, hogy ránézésre megmondja az emberek múltját. Féltékenység, gyűlölet, sírás-rívás, minden, ami kell. És egy rendkívül pozitív befejezés!

Vélemény:

Mostanában kezdek rájönni, hogy egyre inkább elmegy a kedvem a romantikus sorozatoktól. Nemcsak japán szinten, de világszinten. Kiszámíthatóak, vagy nyálasak, vagy arról szólnak, hogy a seggfej fiú meghódítja a lányt, vagy a lány egy életképtelen nyomorék, na mindegy, a lényeg, hogy most inkább ügyvédes meg orvosi sorozatokat nézek. De a Perfect Crime a rabjává tett! Amennyire sablonosan indult, olyan különleges lett a végére. Amellett, hogy két részletben végignéztem az egészet (ami az én helyzetemben és időbeosztásommal nagy szó) tényleg az utolsó pillanatig izgatott, hogy mi lesz belőle. Voltak benne meglepő csavarok, elég jó hangulata volt, és hát... azért nem fukarkodtak a szenvedélyességgel. Szóval tudom ajánlani azoknak, akik szeretik a romantikus sorozatokat, és nem túl prűdek, mert azért... házasságtöréssel kezdődik a cselekmény.

SPOILERES VÉLEMÉNY:

Nagyon utálom az olyan sztorikat, amikor a bunkó srác meghódítja a lányt, és még csak meg sem változik. Arra tanítja ezzel a közönséget, hogy a fiúk nem fognak megváltozni, és a bunkóság szexi, miközben egyáltalán nem. És eleinte itt is ettől tartottam. Haruto könnyen behálózta Kaorit, viszont ha egy kicsit jobban odafigyel a néző, akkor érdekes dolgokat lehet észrevenni. Haruto amellett, hogy hátsó szándékkal választotta el Kaorit és Takuma-sant, még így is sokkal inkább hitt benne, mint az, aki csak a szeretőjének tartotta. És ami a legfontosabb, ami a legjobban tetszett: a befejezés. Szerintem még sosem láttam olyan történetet, ahol a bunkó, bántalmazó fiú belátta volna, hogy szörnyen viselkedett, és meghátrált volna. Haruto ezért lett szimpi a végére. Rájött, hogy borzasztóan bánt Kaorival, és nem érdemli meg a szerelmét. Sőt még ennél is viccesebb volt, amikor Kaori amiatt szidta le, hogy ezt egyedül döntötte el. Azt is sűrűn láthatjuk filmekben, sorozatokban, könyvekben, hogy az egyik fél eldönti, hogy nem működik a kapcsolatuk, és akkor titokban eltűnik a színről. De ez kettejükről szól! Tehát nagyon pozitív befejezés volt.

Szereplők:

Maejima Kaori - Trienl Reina
Egyszerre volt szomorú és szerethető a karakter. Kaori mindennél jobban vágyott a szeretetre, és ehhez még arra is képes volt, hogy üres ígéreteknek higgyen. A munkájában lelkiismeretes, a magánéletében zavaros karakter, amilyennel azért találkoztunk már életünk során párszor, de én például bármennyire is utálom az esetlen női karaktereket, Kaori nem volt az. Ő pontosan tudta, hogy mit csinál, és Harutónak is csak azért engedett, mert a Takuma-sannal folytatott kapcsolatban is csak szenvedett. De végül nem hagyta magát kihasználni, és ő is határozottabb lett a sorozat végére. Reináról pedig ne is beszéljünk, szerintem remek alakítás volt, tökéletesen adta vissza az enyhén naiv, de mégis okos nőt.

Shinonome Haruto - Sakurada Douri
Na, tehát akkor mint már említettem, nagyon nem szeretem az ilyen hűvös karaktereket, akik flegmák, bárkit gondolkodás nélkül bántanak meg, de ők megtehetik, mert ők a vagány csávók. Viszont Harutónak ez lett a veszte. Szenvedett ő is eleget, és épp emiatt az akaratos, önző viselkedése miatt értette meg, hogy szenvedni is fog, ha nem változtat. És ráadásul másokat is boldogtalanná tesz. Kellett neki egy alapos pofon az élettől, de ez segített neki megváltozni. Sajnos a színésszel azért nem voltam megelégedve, Reina messze lekörözte, de fogjuk arra, hogy biztos a Douri annyira más személyiség, mint a karakter, hogy egyszerűen képtelen volt ilyen flegma karaktert alakítani.

Fuyuki Takuma - Mashima Hidekazu
Ő nekem nagyon nem volt szimpi. Mondjuk, szerintem nem kell magyarázni, hogy miért. Alapból a valóságban sem tudom tolerálni a megcsalást. "Szeretem a feleségem/barátnőm, de mással is ki akartam próbálni". Hát, szomorú, de te házasodtál meg, nem én. Ezzel pedig mindkét nőt megalázta és megsebezte. Egyébként nekem úgy jött le, hogy Reina tudásilag és erkölcsileg is felette állt (Haruto tett is erre megjegyzést) de valahogy tipikusan az okos nők mindig az ilyen férfiakkal akarják összetörni a szívüket. Végül azért Takuma-san is normalizálódott, és ha a jelenéről ez nem is mondható el, legalább a múltban nem tudatosan bántott meg másokat, mikor összejött Miwával.

Fuyuki Miwa - ICONIQ
Egy nagyon érdekes karakterről beszélünk épp. A többi szereplőhöz hasonlóan Miwa is szeretetre vágyik és szenved. Kicsit olyan érzésem van így a végén járva, mintha a Száz év magányt néztem volna. De itt legalább nem volt annyi azonos nevű karakter. Tehát, visszatérve, nem tudtam utálni Miwát, bár azért neki is volt vaj a füle mögött. Ő is pontosan tisztában volt a tetteivel és következményeivel, de egyszerűen annyira könnyű volt azonosulni vele, hogy végül megbocsátottam minden szörnyű tettét. Nem szerepelt túl sokat, de amikor igen, akkor remekül összekuszálta a szálakat. Szóval, szükséges karakter volt.

Ohno Yukiya - Ochiai Motoki
Bármennyire is bírtam az elején, a végére valahogy ő is elkezdett idegesíteni. Érdekes, nem az első eset, hogy a rendes fiúról kiderül, hogy valójában ő is  ugyanannyira erőszakos és önző, mint amennyire a rosszfiút hisszük. És általában ilyenkor az is kiderül, hogy az állítólagos kedves fiú még rosszabb is. Ohno-san is olyan kis aranyos volt, meg meghúzódott a háttérben, de azért egy idő után már neki is elege lett a másodhegedűs szerepből. Végül természetesen nem kapta meg, amit akart, és visszavonulót fújt. Ennyi volt...

Végére is értünk. Remélem, tetszett a bejegyzés és kedvet kaptatok a sorozathoz. Annak ellenére, hogy doramáról van szó, a részek kb. 25 percesek, úgyhogy tényleg egy-két délután alatt elfogyasztható, de javaslom, hogy ne egy sűrűbb héten kezd el nézni, legalábbis engem nagyon izgatott, úgyhogy én binge-watcholtam. Igyekszem idén minimum még egy bejegyzést írni, de ha minden jól megy, és lesz ihletem, többet is fogok. Látogassatok el máskor is a blogra, és legyetek jók, tanuljatok!

Kapcsolódó:

2019. április 14., vasárnap

Murakami Haruki - Noruee no Mori

Norvég erdő

Igen, jól látjátok, elérkeztünk egy hatalmas mérföldkőhöz a blog történetében: végre eszembe jutott, hogy a szórakoztatóipar mennyire gazdag Japánban. Nem azért nem gondoltam eddig arra, hogy legyen irodalmi szekció is a blogon, mert nem olvasok japán könyveket (bár felháborodva kell jeleznem, hogy milyen kevés van lefordítva magyarra), hanem mert egyszerűen nem jutott eszembe. Nyilván több európai művet olvastam már, mint japánt, de egyre gyarapszik a második listája is, így elérkezettnek láttam az időt, hogy kicsit felpezsdítsem a blogot. Lassan vége az első egyetemen töltött évemnek (bár itt már szemeszterek vannak, szóval technikailag már a másodiknak lesz vége), de eddig még nem sok irodalmi alkotást vettünk (nullát). De mivel fordítói specializációra jelentkeztem, ez nem jelent mást, minthogy jövő félévtől rengeteg remekebbnél remekebb alkotást kell majd elolvasnom, és bár magamtól is megtenném, így, hogy rá leszek kényszerítve, talán sikerül majd felzárkóztatni az irodalmat a többi részleghez. De akkor jöjjön egy kicsit érdekesebb rész.
Nem ez volt az első japán irodalmi alkotás, amit a kezembe vettem, de ezt fejeztem be a legutoljára (épp most is japán könyvet olvasok). Történetesen egy nyelvtanórán kellett mondatokat kiegészíteni, és az egyik csoporttársam a japán könyvhöz ezt mondta. Murakami Haruki még azok számára is ismerős lehet, akiknek közük sincs az ázsiai kultúrákhoz, iszonyat népszerű íróról van szó. Mivel még csak kísérletezek ezzel az újfajta bejegyzéstípussal, nézzétek el, ha nem tudom pontosan, miről kéne beszélnem. Szpojlerezni azonban továbbra sem fogok, ígérem. Vagyis, megpróbálom.

Adatok:

Kiadás éve Japánban: 1987
Megjelenés Magyarországon: 2008
Oldalszám: ~420
Műfaj: fiatalság, felnőtté válás, barátság, szerelem, szexualitás, gyász, depresszió

Történet:

A regény főszereplője és központi alakja Watanabe Toru. Az író az ő személyén keresztül mutatja be az eseményeket. Toru egy csendes, zárkózott, magának való figura. Ez talán mindig is így volt, bár mindig volt legalább egy barátja, akivel az idejét töltötte. Azonban az egyetlen, akire tényleg igaz barátként tekintett, Kizuki gimnázium alatt öngyilkos lett. Ez pedig egy életre megpecsételi Toru sorsát. Elkerül egyetemre, Tokióba költözik egy fiúkollégiumba, ahol igyekszik valahogy normális életet élni. A hatvanas évek végén járunk, diáklázadások, szabad szerelem, alkohol, bulik és egyebek jellemzik a korszakot, akárcsak nyugaton. Főhősünk Nagasawával, egy kollégiumi felsőbbévessel kerül közelebbi kapcsolatba, aki jócskán beleviszi őt ezekbe a szórakozásokba, egyéjszakás kalandok, részegeskedés és minden más kijut Torunak. Ám a sors alaposan keresztbe tesz neki, amikor is véletlen összefut Naokóval, Kizuki barátnőjével, akivel, míg barátja élt, gyakran töltötte együtt idejét. A két fiatal egymásra talál, elkezdenek találkozgatni, azonban Naoko korántsem dolgozta még fel barátja elvesztését. A kettejük kapcsolata buktatókkal teli, és még az is kérdéses, hogy Toru számára érdemes-e kitartani a lány mellett, amikor itt van egy évfolyamtársa, Midori, aki szinte tálcán kínálja magát neki (természetesen érzelmi alapon is) Torunak rendeznie kell az életét, el kell döntenie, hogy mit választ, és végre fel kell nőnie.

Vélemény:

Ha valaki könnyed olvasmányt keres, akkor nyugodtan olvassa el, de kapcsolja ki az agyát közben. Ugyanis a Norvég erdő nem egy egyszerű romantikus ifjúsági regény. Bár Murakami zseniálisan festi le a hatvanas-hetvenes évek hangulatát, sokkal több van a felszín alatt, mint azt az ember elsőre gondolná. És ezt nem azért mondom, mert ez van a könyv hátuljára írt ismertetőben. Végigkövethetjük, ahogy Toru sodródik cél nélkül, ahogy szembesül az elmúlással, a fájdalommal, az élet értelmetlenségével, és ahogy próbál talpon maradni. Bár a főszereplő ő, de rajta keresztül rengeteg apró szál szövődik a történetbe, különféle nyomorúságos sorsokról olvashatunk, és ez teszi olyan igazán lenyűgözővé a könyvet; megmutatja, hogy ki hogy próbál túllépni a sebeken. A könyvben központi szerepet kap a szexualitás, de ennek is van helye. Alapból nem tartom magam prűdnek, de nem szeretem az öncélú, indokolatlan szexjeleneteket, amiknek nincs sok helye a történetben. Viszont Toru életében ez kulcsfontosságú. Ahogy küzd a vágyaival, ahogy próbál felejteni, ahogy sérül, de ő is bántott már mást. Néhol kicsit azt érzem az írón, mintha enyhe cinizmussal írná meg ezeket a jeleneteket, és idealizálni, romantikussá próbálna tenni egyébként nem túl érzéki jeleneteket is. Minden esetre, mindennel célja van, és ha kicsit mélyebbre nézünk a műben, láthatjuk, milyen komoly elemekből épül fel. Ajánlom, hogy aki csak teheti, olvassa el, sokat formál az élethez és halálhoz való viszonyuláson.

SPOILERES VÉLEMÉNY:

Nem nagy szpojler ugyan, de azért nem akarok lelőni semmilyen poént. A sima vélemény szekcióban már említettem a szex szerepét, de itt egy kicsit kifejteném. Ez természetesen mind a saját véleményem, de a könyvben nekem úgy tűnt, mintha Toru számára a szex része lenne a gyásznak, a halál feldolgozásának. Elvesztette Kizukit, Naokóval vigasztalódik, elvesztette Naokót, Naoko szobatársával, Reiko-sannál keres menedéket. És mindeközben ott van, hogy mennyire felejteni akar, az egyéjszakás kalandok, vagy például Midori. De mondom, ez csak az én véleményem.

Szereplők:

Watanabe Toru:
Főhősünkkel nem igazán tudtam azonosulni, bár én is estem már át gyász folyamatán. De természetesen minden ember máshogy dolgozza fel a sebeket, így érthető volt, hogy Toru inkább el akart felejteni mindent, nem akart többet szenvedni, de épp ezzel érte el azt, hogy a céltalan szórakozásban még jobban kiüresedett. Valamennyire önállóvá vált az egyetem alatt, dolgozott, később már saját lakása is lett, de ez nem feledhette el a tényt, hogy mennyire szenvedett, mennyire nem élte az életét. Hullámokban tört rá a magány, maga sem tudta, mit akar. Még a könyv végére sem teljesen volt tiszta nekem, hogy most akkor mit fog kezdeni az életével, de egy kulcsmondat végig ott motoszkált a regényben: "A halál nem az élet ellentéte, hanem annak a része." Talán ezt megtanulta a történet folyamán. Egyébként abszolút szerethető karakter volt a maga esetlenségével és bizonytalanságával, én pedig végig szurkoltam neki, hogy találja meg végre a boldogságot és megkönnyebbülést.

Naoko:
Egyik női főszereplőnk sem egy könnyű eset, de Naoko talán a legkomplikáltabb. Annyi tragédia érte már az életben, hogy csoda, hogy idáig eljutott. Teljesen érthető, hogy mennyire szétesett, Kizuki nem csak a fiúja volt, hanem a legjobb barátja is, a lelki társa, másik fele. Az ő halálával belőle is elveszett valami. Naoko még Torunál is összetörtebb volt, ő is csak evickélt valahogy az életben, de nem is bírta úgy tartani magát, mint Toru. Talán mert ő nem próbált hazudni magának. Nem próbált úgy csinálni, mintha az élet ment volna tovább, mintha mi sem történt volna. Nehéz megállapítani, hogy kettejük közül melyikőjüknek volt igaza. Bár a maguk módján mindketten szerencsétlenül éltek. De Naoko is megpróbált kilépni ebből az állapotból. Nagyon kedveltem az ő karakterét, amilyen sérült és magába fordult volt, annyira érzett együtt vele az ember. Talán sajnáltam és inkább szánalmat éreztem iránta, de jobban megrázott az ő sorsa, mint Torué.

Midori:
A nagyszájú, belevaló lány, akit Toru gyakran őrültnek néz, de róla is kiderül, hogy neki sem volt épp piskóta az eddigi élete. Ő is szenvedett eleget az életben, és talán ő tűrte a legjobban. Rajta is érezhető, hogy néha mennyire elhagyta magát, mennyire nem bírta már tovább tartani magát, de egy-egy részeg este után, vagy épp érzelmi kitörés után újra visszatért a megszokott kerékvágáshoz. Nagyon összetett volt a karaktere, egyszerre gyermeki és érett, néha kissé kiakasztó, de legalábbis polgárpukkasztó, máskor viszont azt kívántuk, hogy őt is ölelgesse már meg valaki. Nagyon vegyes volt számomra az ő karaktere, mert néha azért eltátottam a számat attól, amit mondott, vagy csinált, de talán vele tudtam a leginkább azonosulni. Elfojtotta ugyan az érzéseit, de nem volt nagyon más lehetősége, hiszen vállalnia kellett a felelősséget, amit az élet rákényszerített.

Reiko:
Bár a könyv részben a felnőtté válásról szól, azért egy majdnem negyven éves szereplő is idekeveredett valahogy. Reiko háttértörténete talán a legdurvább, bár neki másfajta veszteségei vannak, mint a többieknek. Ő is Midorihoz hasonlóan próbál talpon maradni, és tűrni, nyelni, mert nem tehet mást. És látszólag neki is egész jól megy. Talán őt nem is láttuk annyira kiesni a szerepéből, mint a többieket. Nekem ő volt talán a kedvenc karakterem, mind a története, mind a regénybeli viselkedése miatt. A körülményekhez képest érett, már szinte egészséges volt, és talán ő tette meg a legbátrabb lépést a boldogság felé.

Nagasawa:
A többiektől teljesen eltérő karakter, a kőgazdag, sikeres, helyes fiú, aki igazából mindent megkap, amit csak akar. Van egy csodás barátnője, de több tucat (szó szerint) lánnyal volt már együtt. Mind az iskolában, mind az életben sikeres, és milyen fura, hogy látszólag neki van a legteljesebb élete, mégis ő érdemelné meg a legkevésbé. Mindenki más szenved körülötte, csak őt nem érdekli semmi, csak a saját vágyainak kielégítése. Talán nem vizsgáltam meg elég mélyen a karakterét, de nekem nagyon ellenszenves volt. De fontos szerepet játszott Toru életében, hisz ő kellett ahhoz, hogy a főhősünk ennyire összezavarodjon, és ennyire elveszítse az irányítást az élete felett. Erre jó volt. De nem szívesen találkoznék élőben egy ilyen sráccal.

Na, akkor végeztünk is forradalmi bejegyzésünkkel. Kíváncsi vagyok, milyen sikere lesz az irodalmi szekciónak, szóval, ha tehetitek, valami visszajelzést majd küldjetek, mert alapból is érdekel, hogy mennyire tetszik, vagy épp nem tetszik a blog, most meg különösen fontos lenne, hogy tudjam, mennyire van igény az irodalmi ismertetőkre. Minden esetre, köszönöm, hogy végigolvastad, és látogass el máskor is!

2019. január 28., hétfő

Manbiki Kazoku - Shoplifters

Bolti tolvajok

Különleges poszthoz érkeztünk a blog történelmében. Abbahagyom a szerkesztést. Lol, vicceltem, ennél sokkal drasztikusabb: elérkezett a pillanat a közös izgulásra. Természetesen biztos vagyok benne, hogy minden olvasóm mélyen hazafi, és körmét rágta a Mindenkinél meg ezeknél, de mivel ez egy japán témájú blog, ezért azokról nem írhattam. De most! Most olyan helyzet alakult ki, hogy történetesen jelöltek egy szigetországi filmet az Oscarra! Már hallottam róla korábban is, meg úgy voltam vele, hogy jó, majd egyszer megnézem. De egyszer csak sétálok este az Andrássy-n, és elmegyek egy bolt mellett (nyugi, nem raboltam ki, hahahaha...) amikor meglátom Yamada Yuki összetéveszthetetlen fejét, és azzal a lendülettel fordultam is vissza, mondván, itt valami izgi dolog megy. Kiderült, hogy éppen a japán Oscar esélyes film trailerét vetítették a kirakatban. Természetesen nem a színészek miatt döntöttem így (bár Kora Kengo is benne van, megjegyzem), de két nappal később már vettem is a jegyet a legközelebbi művészmoziba, és néztem is a Bolti tolvajokat. A sors iróniája pedig, hogy Yamada Yuki és Kora Kengo is nagyjából annyit szerepel a filmben, amennyit a trailerben, de tényleg megérte megnézni!

Adatok:

Premier: 2018. június 8.
Időtartam: 121 perc
Rendező: Koreeda Hirokazu
Gyártó: Aoi Pro, Inc.

Történet:

Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak volt valamilyen titkos kézfogása oviban vagy az iskolában. Általában egymás üdvözlésére használtuk, esetleg valami mélyebbet fejeztünk ki vele, például a békülést, vagy épp az összeveszést. Történetünk főszereplőinek is van egy különös kézjele. Ezt mutogatják el minden bolti lopás előtt. A fényűző tokiói fények mellett kevesen gondolnák, hogy mennyi hátrányos helyzetű család van Japánban. De azért akad egy pár. Jelen esetünkben kezdetben öten laknak egy fedél alatt, a történet viszont úgy indul, hogy a családfő magával visz egy magányosnak és árvának tűnő kislányt. Először a többiek hevesen tiltakoznak, követelik, hogy vigye vissza az emberrablás áldozatát, de végül szinte a küszöbről visszafordulva döntenek úgy, hogy a kislánynak jobb sorsa lesz velük. Így telnek-múlnak a hetek, hónapok. Betekintést nyerhetünk a család hétköznapjaiba, ahogy dolgoznak, esznek, alszanak, és ami az alapkoncepció is; lopnak. Azonban ahogy halad a történet, úgy derül ki egyre több érdekes háttérinformáció az egyes családtagokról, és a film végére a tagok közti kötelék is egyre jobban körvonalazódik. 

Vélemény:

Nem annyira lehet mit mesélni a történetről anélkül, hogy vagy ne két mondatban csapjuk össze, vagy ne beszéljünk róla egy órát, és konkrétan a cselekményt mondjuk el. Koreeda egy másik filmjét is láttam már nem is olyan rég, és ehhez hasonlóan ez is egy olyan mű, ami attól olyan különleges, hogy voltaképp nem sok minden történik benne. De mégis ezek a rövid jelenetek, ezek az apró kiszólások alkotnak a fejünkben egy képet a szereplőkről, és végig azon izgulunk, hogy mégis hogy fog kiderülni a titok, vagy hogy buknak le, vagy egyáltalán MI FOG TÖRTÉNNI? Vegyes érzelmekkel ültem a moziteremben, egész idő alatt én is próbáltam kitalálni, hogy mit akar mesélni a film, de a végén mégis letaglózva támolyogtam ki. Szerintem abszolút megérdemelte a jelölést, és szurkolok, hogy meg is nyerje (bár ehhez úgy igazán a többi jelöltet is meg kéne néznem) Mégis nagyon nagy szó, hogy a rendező a néha túlidealizált ország nélkülöző részét mutatja be. És csak még különlegesebbé teszi a filmet, hogy igazából egy teljesen pozitív karakter sincs a filmben. Talán a gyerekeket leszámítva. A másik Koreeda-filmben is ezt éreztem, hogy valahogy a gyerekeket tekinti a józanság és értelmesség megtestesítőinek, akik a felnőttek miatt szenvednek, és végül nekik kell felnőttként cselekedniük. Ha nem is eseted a kicsit mélyebb, elvontabb stílus, mégis érdemes megnézni, akár fizetni is érte, hiszen azért mégis egy nemzetközileg elismert alkotásról beszélünk.

!SPOILERES VÉLEMÉNY!

Végig érezni valami nyomasztót, valami végig gyanús a családban. Olyan zavaros az egész. Most akkor ki kinek a kije, vagy miről van itt szó? Mégis sokkoló, amikor kiderül, hogy a nagymama milyen szépen összeszedte az embereket, és végül is bűnbarlanggá tette a házat, csak azért, hogy ne legyen egyedül. Talán többször meg fogom még nézni a filmet, hogy minél jobban értsem, de ez a csavar a végén nagyon tetszett. Főleg a kislány szála, aki végül is egy gazdag családban élt, de az anyja még így is kegyetlenebbül bánt vele, mint egy számára teljesen idegen nő. Ez is elég alapos társadalomkritika. Hiába lopnak és csalnak ezek az emberek, hiába szerencsejátékoznak, vagy keresnek pénzt testi szolgáltatásokból, de belül ők is ugyanolyan emberek, ugyanúgy álmodnak, és ugyanúgy tudnak kötődni egymáshoz, csak épp más tartja őket össze. Nem a vér, hanem az a bizonyos kézjel. Különösen tetszett az a mondat, amikor Osamu azt mondja, hogy azért tanította lopásra a fiút, mert másra nem tudta. Mennyire szánni való, de mégis mennyire emberi karakter! Már ezek miatt az apróságok miatt érdemes megnézni.

Szereplők:

Shibata Hatsue - Kirin Kiki
A család legtekintélyesebb tagja, a nagymama, akit ha más nem, élemedett kora miatt mindenki szeret, de persze mindenki máshogy áll közel hozzá. Az az igazi minden hájjal megkent öregasszony, már bocsánat a kifejezésért, de nézzétek meg a filmet, aki mindenből igyekszik pénzt csinálni, és végtelenül ravasz. A valóságban talán félnék tőle, hiszen van miért. De nézőként azért néha mosolyogtam rajta. A film azért nem megy olyan mélyre a karakterkidolgozásokban, sokat hagy a fantáziánkra, ráadásul néhány adatot elmondva lelőném a poénokat, ezért a szereplőket nem annyira részletezném tovább. Így inkább a színész néniről mondanék pár szót, aki valami zseniális volt. Annyira hitelesen adta vissza a beteg idős nénit, sőt szerep közben is sokat fejlődött, legalábbis én azt éreztem rajta, hogy ahogy halad a film, úgy öregszik. Ha esetleg van a közeletekben idős ember, akkor tudjátok miről beszélek, amikor egyik napról a másikra képesek évtizedeket öregedni. Na, Kirin Kiki ezt mutatta be kifogástalanul.

Shibata Osamu - Lily Franky
A férfi a házban, aki a legnagyobb lókötőnek tűnik. Bár dolgozik egy gyárban, de a keresetét valami egészen titokzatosra használhatja fel, ugyanis fizetni nem nagyon látjuk a film során, ő a főtolvaj, úgymond, talán ő dolgozta ki a rendszerüket is, és ő tanította a kicsiket lopni. Számomra ő tipikusan a szánalmas, lecsúszott ember volt, aki már csak sínylődik az életben, de azért megpróbálja élvezni. A maga módján pedig sikerül is neki. Szeretet azért van benne, és kicsit anyátlan karakter is, jámbor és jószívű a sok stiklissége mellett, ezzel igazából teljesen zavarossá téve a karakter személyiségét, hiszen talán nála vannak a legnagyobb ellentmondások. Ő az, aki elsőként karolja fel a kislányt, de elsőként hagyná el a süllyedő hajót is.

Shibata Nobuyo - Ando Sakura
A családanya, aki szintén valamiféle gyárban dolgozik, bár ő sem a becsületes fajta, mint az kiderül, ő a munkahelyén lop, míg családja többi tagja a boltokból. Mégis Osamuhoz hasonlóan jószívű és csupa szeretet, a kislányt sajátjaként neveli, ha már neki nem lehet. Gondoskodik a többiekről is, bár néha szigorúnak kell lennie. Egy furcsa múltja azonban neki is van, és számomra ő volt a legérdekesebb karakter. A színésznő is kifejezetten jól alakított, és nagyon illett hozzá a szerep. A kissé csúnyácska (lehet csúnyára is sminkelni, csak szólok!) hányatott sorsú nő, aki egyszerűen csak boldog akar lenni, és szeretni akar.

Shibata Aki - Matsuoka Mayu
Az utolsó felnőtt tagja a családnak, aki valamiért egészen különleges helyet tölt be a ház lakói közt. Érthetetlen, hogy miért van ilyen közel a nagymamához, és eleinte kivételezésnek tűnhet, hogy neki nem kell a keresetét beadni a közösbe, de természetesen később róla is kiderül pár szaftos titok, és máris érthetővé válik a helyzet. Például az, hogy ilyen nyomorúságos körülmények között hogy lehet ilyen már egészen kényeskedőnek nevezhető, vagy épp ilyen akaratos. De abban természetesen ő is hasonlít a többiekhez, hogy szeretetre vágyik, békére, és egy helyre, ahol törődnek vele és szeretik.

Shibata Shota - Kairi Jo
Kezdetben ő az egyetlen gyerek a családban. A kisfiú kifejezetten okos, bár talán nem meglepő, hogy iskolába nem járhat. Mesteri szintre vitte a lopás művészetét, de látszik rajta, hogy nem örömmel teszi. Egyelőre azzal altatja el a lelkiismeretét, amit Osamu mondott neki, miszerint ami a boltban van, az még senkinek nem a tulajdona, így nem számít lopásnak, ha elvesszük. De a történet haladtával neki is kezd nyílni a szeme, és a gyermeki tisztaság végül is tettre készteti. Borzasztó aranyos a kissrác, a színész zseniálisan alakít, és nézőként őt sajnáljuk a legjobban, hiszen szegényt belerángatták a felnőttek aljasságába.

Hojo Yuri - Sasaki Miyu
A kis jövevény, akit az erőszakos szüleitől mentenek ki. Ő abszolút nem ért ahhoz, amit a család művel, eleinte esetlenke, lebukik a lopásnál, de nagyon szeretne segíteni is, hiszen ő is, igen, jól mondjátok, szeretetre vágyik, és egy helyre, ahol végre elengedheti magát, és nem kell a bántásoktól félnie. Ebben a házban különös módon szeretik őt, gondoskodnak róla, és egyre jobban nyílik ki, és a kezdetben hallgatag, komor gyerekből egy életvidám kislány lesz. Ez tetszett legjobban a filmben, hogy amennyire romlottak ezek az emberek, annyira tudnak szeretni, és élvezni az életet. A színész pedig a Legjobb színésznőnek járó díjat is megérdemelné, de most komolyan mondom, mert a játéka a felnőttekét is kenterbe veri. Remélem, még sokat láthatom szerepelni.

Hát, végére érkeztünk a kis bemutatónknak, és most először mondhatom azt, hogy nézzétek meg ezt a filmet MOZIBAN! De tényleg, nem csak azért, mert valóban kiváló alkotás, hanem azért elég ritka és különleges, hogy japán filmet láthatunk vásznon. Remélem semmit nem spoilereztem le az ennek fenntartott részen kívül, és felcsigáztam az érdeklődéseteket. Köszi annak, aki végigolvasta, és látogass el a blogra máskor is!

Forrás: wikipédia

2019. január 3., csütörtök

Tokyo Tarareba Musume - avagy a maratoni "mi lett volna, ha..."

Tokyo Tarareba Musume

Egész jól megy ez a blogolgatás. Azért mentségemre szolgáljon, hogy egyetem és munka mellett úgy, hogy még a kapcsolataimat is ápolni szeretném, és a művészetekre is szeretnék időt fordítani, nem meglepő, hogy nem mindig van affinitásom átfogó blogbejegyzésekre. Jelenleg is csak azért tartok egy kis szünetet, hogy ne őrüljek bele a tízezer évet átölelő tömör japán töribe. De az üres fecsegés után következzen végre az érdekesebb téma, ugyanis nem a vizsgaidőszak borzalmairól akarok beszélni, hanem a következő sorozatunkról. Ahogy átnéztem a blog teljesítményét, eddig a dorama rovat a legfelkapottabb. Na most, nekem az volt a tervem, hogy írok egy jó kis zenés bejegyzést, de ehelyett megint csak egy sorozatról fogok beszélni. Szép munka! De csak azért alakult így, mert most nem lenne kedvem fordítgatni a sok adatot, ami az együtteseket írja le. 
A dorama, amiről beszélni fogunk nagyon hamar belopta magát a szívembe. Hónapokon keresztül a listámon árválkodott, megtekintésre várva, ugyanis az ismertető első olvasásra nem igazán csigázta fel az érdeklődésem, épp csak annyira, hogy felírjam későbbre. De aztán egy-két hónapja sorozatot kerestem, és rátévedtem ismét a Tokyo Tarareba Musumere. Miután pedig alapos párhuzamot véltem felfedezni a főszereplő és az én szerencsétlenségi szintem közt, végül úgy döntöttem, hogy belekezdek. És ilyen jó döntéseket ritkán hoz az ember!

Adatok:

Sugárzás ideje: 2018. január 18 - március 22.
Epizódok száma: 10
Rendező: Nagumo Seiichi, Suzuki Yuma, Komuro Naoko
Mangaka: Higashimura Akiko
Csatorna: NTV
Ending: Perfume - Tokyo Girl

Történet:

Kamata Rinko már a harmincas éveiben jár, azonban az életét teljes bukásnak érzi, ugyanis se kapcsolata, se fényes karrierje. Doramákat ír, de valahogy egyiknek sem sikerül a célként kitűzött Szex és New York szintjére eljutni. Még szerencse, hogy van két hűséges barátnője, Yamakawa Kaori, az egészen jól menő műkörmös szalon tulajdonosa, és Torii Koyuki, aki az apjával vezet egy éttermet. Ebben az étteremben szoktak a lányok összegyűlni, és csajos esték keretein belül sajnáltatják magukat, és merengenek, mi mindent rontottak el az életben, "mi lett volna, ha" történeteket kitalálva. Közben telnek az évek, és egyre közelebb kerülnek a 2020-as tokiói olimpiához, amikorra ugyanis a házasságot és minimum egy gyerek szülését szeretnék elérni. De hogy lehetne kivitelezni a tervet, ha mindhárman szinglik, és nincs is igazán potenciális férjjelölt a láthatáron. Természetesen nem kell aggódni, az író rögtön három-négy férfit is bedob az arénába, ezzel felpezsdítve a magányos hölgyek életét. Igen ám, de nem minden olyan gördülékeny, ugyanis hiába jut mindegyik főszereplőnek egy szerelmi szál, de az egyiknek felesége, a másiknak barátnője, a harmadiknak meg elviselhetetlen stílusa van. Hősnőink így őrlődnek szerelemre éhesen, elveket feladva, szenvedve a magánytól és egyébtől, közben hibát hibára halmoznak, de tanulnak is belőle, így a sorozat végére mindenki élete sínre kerül, és jó esélyekkel haladhatnak az álmaik felé.

Vélemény:

Ígérem, egyszer fogok olyanról is írni, amiért nem vagyok oda meg vissza, mert kezdem már kényelmetlennek érezni, hogy minden filmről meg sorozatról ódákat zengek, így úgy tűnhet, mintha engem olyan könnyű lenne lenyűgözni. De azt el kell mondanom, hogy a maga műfajában ritkán látni ilyen remek alkotást. Az ember azt gondolná, hogy egy bugyuta limonádét írni olyan könnyű, de minél több művet látok, annál inkább válik nyilvánvalóvá, hogy mekkora kihívás kiemelkedőt alkotni. Ennek a stábnak szerencsére ez sikerült. A karakterek és a történet is ízig-vérig emberi volt, természetesen volt benne pár klisé és kiszámítható jelenet, de egyáltalán nem volt sablonos vagy unalmas a sorozat. Számomra nem elvárás, hogy valami reális legyen, hiszen ha a valóságot akarnám látni, akkor kisétálnék az utcára, és körbenéznék, de ebben a doramában éppen az tetszett, hogy bele tudtam élni magam, mert bár tíz évvel fiatalabb vagyok náluk, de én is hasonló problémákat élek meg. Kifejezetten tetszett, hogy ennyi hülyeséget csináltak a karakterek, és hiába tudták, hogy nem helyes, amit tesznek, de nem tudtak mást tenni, viszont alaposan meg is itták a levét a hibáiknak. Mégis végig összetartottak, és kitartottak, és végül nem adták fel az elveiket, és nem adtak lejjebb. Az egész sorozat rendkívül tanulságos, izgalmas és szórakoztató volt, ugyanis természetesen vígjátékról beszélünk, hiszen a nehézségeket akkor a legkönnyebb legyűrni, ha megtanulunk nevetni magunkon. Általában minden bejegyzésembe beleírom, hogy ajánlom a sorozatot/filmet, de ezúttal nem csak a levegőbe beszélek. Mind a romantikus, mind a kicsit racionálisabb lelkek meg tudják találni a pozitívumokat benne, és egy ennél is erősebb érv, hogy még a nővéremnek is nagyon tetszett, aki pedig nincs annyira oda a doramákért, mint én. Tehát, házi feladat az új évre: megnézni a Tokyo Tarareba Musumet.

Szereplők:

Kamata Rinko - Yoshitaka Yuriko
Főhősnőnk nem éppen gyermeteg álmot üldöz, szeretne egy olyan sorozatot írni, mint a Szex és New York. Szeretné megmozgatni a női lelkeket, és valami grandiózusat alkotni. De nehéz úgy love storyt írni, hogy nem vagy szerelmes. Talán a kétségbeesett szingliség mellett ez is közrejátszott abban, hogy ennyire keresi a szerelmet, és hajlamos beleszeretni bárkibe, aki egy kicsit szebben mosolyog rá. Jó, ez így nem egészen igaz, de a történet során japán doramához képest meglepően sok férfivel szűri össze a levet, és egészen csavaros a szerelmi élete. Mégsem tudjuk hibáztatni, hiszen a legtöbben pontosan tudjuk, mit érez. Szeretni, és szeretve lenni, erre vágyik talán mindenki. Rinko nekem nagy kedvencem volt, vidám, kissé elvarázsolt, néha esetlen, de ettől függetlenül kitartó és határozott, és szép kis jellemfejlődést láthatunk nála. A sorozat végére megérti, hogy nem másoktól kell várni a boldogságot, és értékelni kell a középszerű feladatokat is. Az egyik legszimpatikusabb női főszereplő, akit mostanában láttam (ez már egész korrekt megfogalmazás)

Yamakawa Kaori - Eikura Nana
Műkörmös karakterünk barátnőihez hasonlóan nem akar mást, csak boldog lenni. Egész konkrét elképzelései vannak a jövőjét illetően, de valahogy neki sem minden úgy alakul, ahogy tervezi. Házasság helyett a volt barátja szeretője lesz, büszkeség és tartás nélkül folytat viszonyt a férfivel, közben pedig egyre távolodik a céljaitól. De egy kis segítséggel ő is rájön, hogy jobbat érdemel, és nem hagyhatja, hogy így kihasználják. Én nagyon szerettem Kaorit, leszámítva az aranyásó tulajdonságát. Nagyon nem szeretem, amikor ilyen nők vannak a történetekben, akik nem titkolt szándéka, hogy egy gazdag férfivel házasodjanak össze, hogy utána süttethessék a hasukat. De Kaori ilyen téren egész ellentmondásos, ugyanis keményen dolgozik a szalonban, és azért ő sem éri be azért akárkivel, szerelem neki is jár. Minden esetre nála is szép fejlődést követhetünk nyomon, és az ő szálának a végkifejlete is nyugodtsággal tölti el a nézőt, ahogy a kilátástalannak tűnő helyzetet egész okosan oldotta meg az író.
 
Torii Koyuki - Oshima Yuko
Nehezen tudok azonosulni a Koyukihez hasonló hűvös, kissé flegma nőkkel, de az ő karaktere sem volt épp felületes. A precíz, határozott hősnőnek is van egy gyenge oldala, és ő is épp annyira vágyik a szerelemre, mint másik két barátnője. Mérhetetlen boldogsággal tölti el, hogy valakinek megtetszett, és mérlegelés nélkül megy bele a tiltott kapcsolatba. Meg tudom érteni, hiszen a kétségbeesettség nagy úr, nyilván ő is úgy van vele, mint sokan a valóságban is, hogy rögtön belekapaszkodnak az első adandó alkalomba, mert attól tartanak, hogy több már nem lesz. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy partnere nem is annyira őszinte, mint amennyire elsőre tűnhet, de a történet végére Koyuki lelkében is lecsillapodnak a hullámok, és visszatér az élete normális keretek közé.

KEY - Sakaguchi Kentaro
Nem érzem úgy, hogy titkolnom kéne, mennyire halálosan szerelmes vagyok Kentaroba. Eddig színészként csak pár műben láttam, de eddig ebben nyűgözött le a leginkább (mondom színészként). Attól függetlenül, hogy számomra mennyire nem illik rá a bunkó, beszólogatós szépfiú szerepe, sikeresen megoldotta a feladatot. A karakter egészen addig idegesített egy bizonyos szinten, míg meg nem ismertem a háttértörténetét. Utána már inkább csak sajnáltam. De azt le sem tagadhatnám, mennyire nevettem a markomban, ahogy oltogatta a szánalmas álmodozókat, és próbálta adni a kemény csávót. Természetesen egy-egy nyersebb megnyilvánulása után szívesen vágtam volna szájba, de kellett a feszültség a történetbe. A végére pedig ő is megemberelte magát, és jó szájízzel búcsúzhattunk tőle a tizedik rész végén.

Hayasaka Tetsuro - Suzuki Ryohei
A valóságban az lenne a normális, ha mindenki olyan férfire vágyna, mint Hayasaka-san. Tiszteletteljes, kedves, gondoskodó, és minden, ami csak kell. Mégsem talált megértő fülekre, ugyanis a sorozat során többször lett ő a szánalmas hősszerelmes, mint arra szükség lett volna. Szegény kiskutyaszemei nem mindenkit nyűgöztek le annyira. Én mégis nagyon kedveltem, mert bár egy kicsit valóban elesett volt, és neki sem volt több sikere a szerelemben, mint a főszereplőknek, de neki legalább a munkája gyümölcsöző volt. Suzuki Ryohei selypítése pedig már csak a hab volt a tortán, attól még bájosabb lett az egész karakter. Természetesen sejthető volt a befejezés és végkifejlet, de ilyenkor szoktam azt mondani, hogy legalább megmarad nekünk, rajongóknak.

Sameshima Ryo - Hiraoka Yuta
Fú, őt mennyiszer tudtam volna gyomorszájon térdelni! Az utolsó pillanatig ellenszenves volt a csávó, és nem csak azért, mert a jelenlegi barátnőjét a volt barátnőjével csalta, hanem azért is, mert érződött rajta, hogy mennyire fejébe szállt a dicsőség. Nagyon cuki, hogy Kaori miatt mennyire keményen küzdött, és mi mindent ért el azért, hogy őt lenyűgözhesse, de akkor ne jöjjön össze valami modellel, hanem maradjon Kaori mellett. Azért meg tudtam neki bocsátani, miután megbánta bűneit, és szükség is volt rá, hiszen Kaori szála nem lett volna olyan izgalmas, ha Ryo nem ilyen nehéz eset. Igaz, hogy a sorozat során többször is enyhültem meg iránta, de mégis szükséges volt, hogy összeszedje magát, és viselkedjen végre felnőttként. Nem lett akkor sem a kedvencem, de egy esélyt megérdemelt.

Marui Yoshio - Tanaka Kei
A sorozat legnagyobb kérdőjele. Marui-san egészen véletlenül kerül a képbe, az utcán fut össze a lányokkal, majd szép lassan (haha, jó vicc, inkább fénysebességgel) alakul ki a szerelmi szál közte és Koyuki közt. Bár látszólag Ryo a romlottabb, de kicsit a felszín alá nézve hamar kiderül, hogy a jóságos Yoshio sem annyira egyenes, mint amennyire tűnik. Alapból nem hinném, hogy konzervatív lenne azt mondani, hogy a házasságtörés nem egy jó dolog, de egészen más a helyzet, ha mondjuk a felek elváltak. Ami a sorozat folyamán nem mindig volt tiszta a szereplők számára. Végül minden piszkos titokra fény derül, Koyuki elkövet egypár fatális hibát, de tanul is belőle. Marui-san pedig lemond a gyerekes akaratoskodásról, és végül őt is jó szívvel engedjük útnak.


A végére pedig a dorama tanulságát írnám: a boldogságot magadban keresd, ne másokban. Ismételten leírom, hogy mennyire lenyűgözött a sorozat, és mennyit tanultam belőle én is a saját életemre nézve, ezek alapján pedig mindenkinek szeretettel ajánlom! Köszi, hogy elolvastad az év első bejegyzését, és látogass el máskor is, hátha valaha kicsit produktívabb leszek.

Kapcsolódó:
Pretty Proofreader (rendező)
Scrap Teacher (rendező)

2018. október 4., csütörtök

Your Name - avagy a nagy testcsere

Kimi no Na wa

Na, ez már a második bejegyzésem japánszakosként. Azt a mindenit! Bár, ez gondolom, senkit nem érdekel (még engem sem) szóval inkább érdekesebb vizekre terelem a témát, történetesen a mai történetünkre. Anno mikor a film megjelent, japános körökben még a csapból is ez folyt. Akkor még csak annyit láttam, hogy "ja, valami film amit szanaszét díjaztak, és mindenki imádja, biztos izgi, majd megnézem, ha lesz időm". Most az egyik csoporttársam tanácsára vettem rá magam. Talán az már feltűnhetett, hogy eléggé bírom az elvont dolgokat, és kifejezetten tetszenek az olyan filmek, amiken gondolkodni kell, és néha irritálóan zavaros a kép, és várom, hogy végre tisztuljon ki. A Kimi no Na wa is pontosan ilyen alkotás. Én úgy fogalmaznék, hogy ez egy többször megnézős film. Valószínűleg az ember minél többször látja, annál többet szűr le belőle. Én azért igyekszem úgy előadni, hogy semmilyen spoilert ne lőjek le, de mégis felcsigázzam a kedves közönség érdeklődését. Kezdjük is!

Adatok:

Japán premier: 2016. augusztus 26.
Időtartam: 107 perc
Rendező: Shinkai Makoto
Gyártó: CoMix Wave Films
Zene: Radwimps

Történet:


Miyamizu Mitsuha egy elszigetelt kis falu lakosa. A helyzetet azonban még tetézi a tény, hogy ő az apró közösség polgármesterének lánya. Így tehát nem csoda, hogy a háta közepére sem kívánja a helyet. Ami talán így nem igaz, de a lényeg, hogy nagyvárosi lélek, Tokióba vágyik. A faluban még egy normális kávézó sincs, így ez talán nem véletlen. Azonban egy napon azt kívánja, bárcsak egy helyes fiú lenne, akinek ugyebár az ég világon semmi gondja nincs. A sors pedig úgy hozza, hogy erre nem kell várni a következő életéig, hanem kipróbálhatja már most, hogy milyen egy fiatal srác testében élni. Mitsuha egy Tachibana Taki nevű fiúval kerül kapcsolatba, méghozzá úgy, hogy álmukban testet cserélnek. De nem úgy, ahogy ezt a filmekben megszokhattuk, hogy a varázs az első szerelmes csókkal törik meg. Az okát nem tudni, de többször is előfordul, már úgy is fogalmazhatunk, hogy rendszeresen. A kaotikus és zavarba ejtő helyzetet úgy próbálják megoldani, hogy a telefonjukba írt jegyzetekkel kommunikálnak, rendre utasítják, vezetik, tanítják egymást. Egészen addig, míg ez a jelenség megszűnik. Taki el sem tudja képzelni, hogy mi történhetett Mitsuhával, de addig nem nyugszik, míg a végére nem jár. Ebből pedig egy kalandos és csavaros történet kerekedik ki.

Vélemény:


Őszintén megmondom, először nem annyira vonzott a film. Úgy voltam vele, hogy biztos érdekes, de nem töröm magam, hogy megnézhessem. De mikor a csoporttársam mesélt kicsit róla, hétvégén első dolgom volt, hogy levágódtam az ágyamra, és betöltöttem a filmet. Alapból válogatós vagyok sci-fi terén, de ez a jó kategóriába tartozott szerencsére. Nem is pontos kifejezés a "jó" szó, egyszerűen zseniális volt. Nem volt teletűzdelve klisékkel, pedig még az is megbocsátható lett volna, egy viszonylag gyakori témát dolgozott fel egészen egyedien, többször csalt könnyet a szemembe, és nem volt szájbarágós sem. Sajnos bővebb véleményt csak azért nem mondhatok, mert ez a film sok más művészfilmhez hasonlóan annyira érzékeny, annyira aprólékos és olyan sok csavart tartogat, hogy félek, hogy lelőnék valami poént. A lényeg, hogy mindenkinek ajánlom, aki nem idegenkedik a kicsit gondolkodósabb filmektől.

Szereplők:

Miyamizu Mitsuha - Kamishiraishi Mone
Történetünk nem csak ebből a két karakterből áll, természetesen, de annyira ők adják a film magját, hogy a többieket igazából mondhatni felesleges lenne bemutatni, mert ha minden fontosabb mellékszereplőt bemutatnánk, akkor lennének vagy hatszázan (jó, annyian nem, de bocsássátok meg, hogy nem akarok a nagymamáról hadoválni fél órát). Női főszereplőnk egy csendes, szerény lány, aki nem szereti, ha az apjával piszkálják, de természetesen nem akar konfliktusba keveredni, így sosem védi meg magát. Felelősségteljes, érett lány, aki mindig teszi a kötelességét, még akkor is, ha talán másra vágyna. De ahogy megismeri Takit, egyre inkább formálódik, nyílik ki, és bátor tettekre veszi rá magát. Nekem nagyon szimpatikus volt az ő karaktere, mert bár visszahúzódó volt, de nem az elesett, életképtelen (már bocsánat) fajta, hanem az, aki szükséghelyzetben igenis ki tudott állni a jó célért. 

Tachibana Taki - Kamiki Ryunosuke
Ennek fényében pedig milyen más lehetne a férfi főszereplő, mint egy balhés lázadó? Takinak nagy szerepe van abban, hogy Mitsuha megváltozik, és ugyanez igaz visszafelé. A két fiatal egymást formálja. Taki eleinte még neveletlennek tűnhet, legalábbis mindenki meglepődik az udvariasságán, amikor Mitsuha lelkével a testében látják. De az már rögtön lejön, hogy benne is van komolyság, dolgozik, és vannak céljai. És komolyan veszi a kapcsolatait. És ami minden romantikus lélek szívét megdobogtatja: Mitsuhát is. Nekem már kezdetben is tetszetős karakter volt, pozitív volt, hogy Mitsuha testében kiállt magáért, ezzel felhívva a lány figyelmét arra, hogy néha igenis ki kell lépnie a komfortzónájából, az pedig pláne tetszett, amikor ugyanezt ő is megtette.

Zárásként még csak annyit mondanék, hogy talán csonkának tűnhet ez az ismertető, de jobb úgy, hogy az embert meglepetések érik, és nem számít minden eshetőségre. Remélem, tetszett az bejegyzés, és még így is sikerült kedvet csinálnom ehhez a fantasztikus alkotáshoz. Köszönöm, hogy elolvastad, látogass el máskor is!
Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony